Sajnálatosan kevés a kellően részletes magyar nyelvű irodalma a FIV-nek (feline immunodeficiency virus), azaz a macskaaidsnek, ami rengeteg tévhithez vezet állatmentők és gazdik között egyaránt. Gyakori a betegség összemosása a FeLV-vel (Feline Leucosis Virus), azaz a leukózissal,  illetve gyakran tekintik őket egyformán fertőzésveszélyesnek, ami sokszor vezet az utcáról mentett, ivartalanítani befogott FIV-pozitív cicák azonnali, automatikus altatásához, nem is beszélve a gazdira találás esélyeinek a szinte nullára redukálódásához. Ezen a felfogáson szeretnénk kicsit árnyalni, mert ugyan a betegség kielégítő leírása sok helyen megtalálható, azonban a tényleges fertőzésveszélyről már teljesen eltérő vagy erősen hiányos leírásokkal lehet találkozni. A cikk laikusok számára talán kicsit túl részletes is – nekik elegendő lehet a “6. Következtetések” című részt elolvasni -, aki viszont kicsit komolyabban kíván belemélyedni a vírus lehetséges átadásának módjaiba és esélyeibe, azoknak szeretnénk az alábbiakban egy kis segítséget nyújtani. Remélhetőleg sikerül hozzájárulnunk ahhoz, hogy ezek a cicák kicsit kevesebb hátránnyal induljanak az esetleges új otthonuk felé.

1. Bevezetés

A FIV-fertőzött macskák jellemzően mentett állatok, és az őket megmentők gyakran szembesülnek ugyanazzal a problémával: hogy már vannak macskák a háztartásukban, amelyek nem fertőzöttek FIV-vel. Amikor ezek az emberek tanácsért fordulnak az állatorvosukhoz, azt a választ kapják, hogy még egy stabil, barátságos egyedekből álló többmacskás háztartásban sincs helye a FIV-pozitív macskának, még akkor sem, ha már eleve vannak ott FIV-es állatok. Amikor pedig állatvédő csoportoktól kérnek tanácsot, azok azt mondják, hogy a FIV-pozitív és FIV-negatív macskákból álló „vegyes” háztartások teljesen jól működnek, tehát nyugodtan hazavihetnek egy FIV-pozitív macskát. A jó szándék ugyan minden oldalon megvan, de mindkét tanácsadási forrásnál találunk e források számára fontos érdekeket. Az állatorvosok nem akarják, hogy őket hibáztassák (vagy esetleg jogi eljárást kezdeményezzenek velük szemben), ha egy nem fertőzött macska a tanácsaik következményeképpen megfertőződik. Az állatvédő szervezetek pedig – gondoskodó gazdikhoz – örökbe szeretnék adni a FIV-pozitív macskákat.

Az állatorvosok és az állatvédő szervezetek egyaránt elfogadják azt a nézetet, amely szerint a FIV elsősorban harapásos sebeken keresztül terjed – ezek ugyanis lehetővé teszik, hogy a fertőzött macskák nyálában lévő vírus kapcsolatba kerüljön a nem fertőzött macska vérével. Bár mindig fennáll a lehetősége annak, hogy a kialakult otthoni macskaközösségben élő macskák és az újonnan érkezettek között agresszív összecsapásokra kerüljön sor, a tényleges – harapásokkal járó – harcok ritkák a stabil, „barátságos” csoportokban. Ha a FIV-pozitív jövevényeket elővigyázatos módon, ügyesen integrálják a meglévő FIV-negatív macskával vagy a több ilyen állatból álló csoportba, az az esetek elsöprő többségében megoldhatja a verekedésen keresztüli vírusátadás problémáját. Számos potenciális örökbefogadót az aggaszt, hogy vajon az új jövevény a verekedésből adódó harapáson kívül más módon is átadhatja-e a fertőzést – pl. a hétköznapi játék során, a közös etető- és itatótálkákon, alomtálcákon keresztül vagy egymás tisztogatásával. Más szóval: lehetséges-e a „hétköznapi átadás” a szokásos interakciók révén?

Ezen aggodalmak tisztázását nem segíti a FIV (vagyis a macskák immunszuppresszív vírusa) és a másik retrovírus, a FeLV (a macskaleukózis vírusa) összekeverése. Széles körben elfogadott nézet, hogy a progresszív FeLV vírust az egy háztartásban élő macskák a szokásos interakcióik útján potenciálisan átadhatják. A FIV ugyanakkor egy külön problémát jelent, és a következőkben arra teszünk kísérletet, hogy némileg megvilágítsuk ezt a sokak számára aggasztó kérdést.

2. A „vegyes” háztartások vizsgálatai

Számos tudományos vizsgálatra került már sor a FIV stabil társas kapcsolatokkal rendelkező csoportokban történő átadásának témájában. Egyes vizsgálatok kifejezetten erre a kérdésre irányultak, máskor pedig valamilyen más kérdésben/kérdéskörben folytatott kutatásból nyertek ezzel kapcsolatban is adatokat. Az alábbi táblázat e vizsgálatok megállapításait tartalmazza az Addie és munkatársai 2000-es publikációjában közöltekhez képest bizonyos módosításokkal, így e szerzők saját, 2000-es adatai mellett egy további, az eredeti táblázatban nem szereplő, 1992-es tanulmány [Dandekar], valamint a Purdue Egyetem egy friss vizsgálatának adatai is szerepelnek. Az oszlopok tartalma (balról jobbra): a vizsgált társas csoportban lévő FIV-pozitív egyedek száma; azon FIV-negatív macskák száma, amelyek a vizsgálati időszak kezdetén a társas csoportban éltek; a FIV-pozitívvá váló, eredetileg FIV-negatív macskák száma; azon csoportok száma, amelyekről adatokat vettek fel; valamint a közzétett tanulmány.

* N. A. = nincs adat
** Egy a vírusátadás szempontjából újratesztelt, nagyobb vizsgálati csoport adott részét képviseli

Az adatokat biztosító összes vizsgálatban (Shelton [1989] kivételével, amely az összegyűjtött adatok retrospektív feldolgozása volt) egy-egy társas csoport volt a középpontban. A megfigyelés hossza kevesebb mint egy évtől tíz évig [tíz év: Addie, 2000] terjedt. Elég egy futó pillantást vetni a táblázatra, hogy látsszon a vizsgálatok eredményeinek ellentmondásossága. Négy vizsgálat semmilyen bizonyítékot nem talált a vírusátadásra. Kettő nagyon alacsony szintű átadást észlelt (20-ból 1; 34-ből 1). A többi vizsgálat a „szignifikáns” és az „elkerülhetetlen” szélső értékekkel jellemezhető tartományban mutatott ki vírusátadást. Az ellentmondásos eredményeket az egyik tanulmány szerzője a vírustörzsek fertőzőképességében, a tüneteket mutató macskák vírusürítésének szintjében, a fertőzésre való fogékonyságban, valamint az egy háztartásban élő macskák közötti agresszió mintázatában meglévő különbségekkel próbálta magyarázni [Hosie, 1989b]. Ezekhez kell hozzáadni az érintett vizsgálatok elrendezéséből következő korlátokat. A macskák nem figyelhetők meg éveken keresztül napi 24 órában annak biztosítása érdekében, hogy egyetlen harapás se maradjon észrevétlenül. Egyes vizsgálatokba olyan kolóniák is bekerültek, amelyek csak nagyon lazán lettek megfigyelve. Még a 2000-es vizsgálat is csak egy gondozó beszámolójára támaszkodott, amely olyan jellemzéseket foglalt magában, mint: „…a macskák kevés agressziót mutattak, kivéve hogy a D., E. és W. macska alkalmanként a mancsával csapkodta egymást.” Ezt a vizsgálatot – a csoport szempontjából az egyik legaggasztóbb jelenségként – tovább bonyolította a FeLV-fertőzött és a koronavírusra a titerek alapján pozitív macskák (köztük néhány FIP-es) jelenléte. Ebben a helyzetben csak találgathatunk azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással volt az egy bizonyosfajta vírussal való korábbi fertőzöttség egy másik vírus elkapására.

3. A FIV vírus testen kívüli életképessége

A FIV vírus hétköznapi átadása annak jellegéből fakadóan magában foglal bizonyos késleltetési időt (még ha rövidet is), amely alatt a vírus a fertőzés hordozóján kívül van – és csak ezt követően kerül a még nem fertőzött macska szervezetébe. A HIV-vel kapcsolatos kutatásokban soha nem mutatták ki, hogy a köztigazda – mint a szúnyog vagy a bolha – képes lenne a produktív fertőzés átadására [Webb], és ugyanezt gondolják a FIV esetében is. Számos információforrás [pl. a Vet.cornell] a macskák immunszuppresszív vírusának testen kívüli életképességi idejét „néhány órára” teszi. Nem egyértelmű (bár nyilvánvalóan lehetséges), hogy ez a szám laboratóriumi vizsgálatok empirikus megfigyeléseiből származik-e. Elképzelhető, hogy a HIV-vel kapcsolatos vizsgálatokból kölcsönözték, mivel több HIV-et tárgyaló forrásban is megjelenik a „néhány óra” általános számként, bár az egyik, a The Body elnevezésű vizsgálat szerint „A vírus egyik személyről egy másikra történő átadásának közvetlenül és nagyon gyorsan kell lezajlania… A vírus csak néhány percig képes túlélni a testen kívül” [Sowadsky, kiemelés utólag]. A túlélési képességgel kapcsolatos minden beszámolót a fertőzés hordozójának és környezetének jellege alapján kell értékelni. Jelentettek például olyan esetet, amikor a fecskendőben lévő, HIV-vel fertőzött vér több hétig is képes volt túlélni az emberi testen kívül; az életképességet „a vírus titerértéke, a vér mennyisége, a környezeti hőmérséklet, a napfénynek való kitettség és a páratartalom is befolyásolja” [Thompson]. Míg ez a droghasználó emberek körében komoly problémát jelent, kevés gyakorlati relevanciája van a macskákra nézve, bár az említett változók – a szubkután injekciós fecskendőkéhez hasonlóan – kétségtelenül játszanak bizonyos szerepet a fertőzésnek kitett környezetekben. A HIV-hez hasonlóan a FIV sem különösebben érzékeny a normál szobahőmérsékletre, azonban nagyon érzékeny az olyan változókra, mint a pH-érték [AIDSMap] – ennek számlájára írható például, hogy a gyomorsav képes semlegesíteni a vírust.

A macskatulajdonosokat az a kérdés aggasztja leginkább, hogy a környezetben, különösen az etető- és itatótálkákban, alomtálcákban lerakódott, illetve nem a háztartáshoz tartozó macskában lévő vírus életben tud-e maradni elég hosszú ideig ahhoz, hogy potenciális fertőzésforrás legyen? A válasz erre a kérdésre az, hogy bizonyos körülmények között igen, bár az széles körben elfogadott, hogy a FIV-nek távolról sincs akkora környezeti fertőzési potenciálja, mint a macskák más felső légúti vírusainak, így a herpesznek és a calicivírusnak. Sőt, a tényleges fertőző-/megfertőződési képességgel kapcsolatos bármilyen vitánál számításba kell venni a fertőzés létrejöttéhez szükséges vírusmennyiséget, valamint annak esélyét, hogy a vírus eléri a célsejteket [AIDSmap]. Más szóval, az életképes vírusnak való kitettség és a tényleges fertőzés közé nem tehető egyenlőségjel.

4. A vírusátadás lehetséges módjai

A FIV-pozitív hordozó „vírusürítése” sok szempontból a HIV-pozitív hordozókéhoz hasonlóan történik. A HIV a nyálban és az orrváladékban is jelen van, bár a FIV-hez képest kisebb mennyiségben – utóbbinál a nyál jelenti a vírusátadás elsődleges közegét. A macskák nyála a nyáladzás mellett tisztálkodás, illetve másik macska tisztogatása közben is kikerülhet az egyedből, az orrváladék pedig tüsszentéssel távozhat. Természetesen mindkét vírus megtalálható a vérben is, és onnan ürülhetnek is. Úgy tűnik, hogy a testváladék megszáradása nem befolyásolja a HIV fertőzőképességét, és ez valószínűleg igaz a FIV-re is [AIDSMap]. A HIV-et izolálták vizeletből és székletből is, és ugyanez lehet a helyzet a FIV esetében is; ugyanakkor egyiket sem tekintik a HIV-fertőzés olyan forrásának, amely különleges óvintézkedéseket igényelne például az egészségügyi dolgozók részéről, és a FIV-vel kapcsolatos hivatalos vizsgálatok vagy érintőleges kutatások sem utaltak arra, hogy a vizelet vagy a széklet lehetne a FIV átadásának forrása.

Egy lehetséges kivétel mellett az a hipotézis fogalmazható meg, hogy a FIV a szokásos interakciók révén, orális úton kerül a szervezetbe. Ez a kivétel pedig a „játékos harapdálás”. Bár a „mély harapásos seb” kifejezést a kérdéssel foglalkozó személyek és szervezetek is szentírásként kezelik annak érdekében, hogy a macskák közötti szokásos interakció mint a vírusátadás módja kisebb hangsúlyt kapjon, a józan ész azt mondatja velünk, hogy minden, potenciálisan vérveszteséggel járó harapás a fertőzés átadását eredményezheti. A HIV esetében a harapás nem jelenik meg a vírusátadás módjaként, de a macskák és a FIV esetében nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Sosem publikáltak még olyan vizsgálatot a macskákkal kapcsolatban, amely annak meghatározására irányult volna, hogy milyen mélységű „szúrás” szükséges a fertőződéshez, és ha lenne is ilyen kutatás, minden bizonnyal a vírus mennyiségét (amely a fertőző macska betegségének állapotától függően változik) is figyelembe kellene venni. Mivel a macskák testét szőrzet borítja, a kisebb, esetleg csak játékos interakciókból szerzett harapásos sebek ellenőrzése komoly nehézséget jelent. Az emberek könnyen szenvedhetnek apróbb bőrsérüléseket a játékba magukat túlzottan beleélő macskáktól. Azt azonban nehéz megítélni, hogy az egymással játszó macskák esetében a szőrnek milyen mértékű a védőképessége.

A FIV orális úton történő átadását laboratóriumi és valós életbeli környezetben is igazolták. A macskakölykök például a szoptatással is fertőződhetnek [Sellon]. Laboratóriumi környezetben a szájon át adott infúziók produktív fertőzést eredményeztek. Ugyanakkor felfedezték, hogy a fertőző-/megfertőződési képesség szempontjából az egyes vírustörzsek határozottan eltérnek egymástól. A FIV sejthez kötött törzsei (tehát amelyek a sejtek közötti közvetlen kapcsolattal terjednek) orális úton nem adódnak át hatékonyan, mivel a száj nyálkahártyája esetében „más nyálkahártyákhoz képest tízszer akkora vírusinokulum-kitettségre van szükség a szisztémás fertőzéshez. Ezzel szemben a sejtmentes inokulum átadása – amelyet a C altípusba (kládba) tartozó FIV felhasználásával vizsgáltak – eredményesebbnek bizonyult a vaginális és orális nyálkahártyán keresztül, mint a rektális nyálkahártyán át” [Burkhard, 2003]. A nyálkahártyán keresztüli FIV-fertőzés potenciális célsejtjeit és -szöveteit a mandulák (a garat mögötti és más nyirokcsomókkal érintkező nyirokszövet) [Obert], illetve a pikkelyes szájnyálkahártya dendritikus sejtjei [Sellon] jelentik.

Vannak arra vonatkozó feltételezések, hogy a száj betegsége okozta vérző íny vagy szövethiány kifejezetten rizikófaktor a FIV orális átadása szempontjából, mivel közvetlen hozzáférést biztosít a véráramhoz, illetve a szájnyálkahártya megfertőzhető sejtjeihez. A fertőzés ép szájnyálkahártya mellett is lehetséges, bár több tényezőtől függ. Az egyik, amint azt már említettük, a vírustörzs. Bizonyos vírustörzsek nyálkahártyán keresztüli fertőzőképessége egyszerűen nagyobb, mint másoké [Burkhard, 2002]. Egy másik tényező a vírus mennyisége. „A nyálkahártyákon keresztüli fertőződéshez akár tízezerszer több vírusra lehet szükség, mint a parenterális (intravénás, intraperitoneális vagy szubkután) fertőződéshez” [Burkhard, 2003]. Talán ez a fő oka annak, miért nem számolnak be rendszeresen hétköznapi FIV-átadásról. A dolog jelentőségének felmérése érdekében vegyük figyelembe, hogy a fertőzött anya teje jelentős mennyiségű vírust tartalmaz, az újszülött pedig jelentős mennyiségű tejet fogyaszt. Hasonlítsuk össze ezt a helyzetet mint a lehetséges fertőzés egy forgatókönyvét a hétköznapi vírusátadás olyan feltételezett forgatókönyveivel, mint amilyen a vizes- vagy etetőtálkákban lerakódott minimális mennyiségű nyál, a tisztálkodás vagy tüsszentés révén potenciálisan lerakódott csekély mennyiségű nyál, illetve a közös alomtálca használata után lenyalogatott mancsok. A fertőzés ezen akadályai nem jelentéktelenek.

5. Produktív fertőzés és rejtett fertőzés

A FIV-vel kapcsolatos ismeretanyag – a tudományos és egyéni beszámolók szintjén egyaránt – tele van szokatlan eseményekkel, ami nemcsak a „népi bölcsesség” számára jelent nehézséget, de a jelenség magyarázatát is megnehezíti. Az egyik ilyen eseményt Dandekar és munkatársai (1992) jegyezték fel – ebben az esetben a vizsgált 20, FIV-pozitív macskával közös háztartásban élő, nem fertőzött macska közül egy produktív fertőzést szerzett, és a betegség tüneteit mutatta. A többi 19 macska közül tíz esetében váratlan eredményt kaptak, amikor a FIV-DNS jelenlétének kimutatása érdekében polimeráz-láncreakciós (PCR) eljárással vizsgálták a csontvelőjüket és a perifériás vérüket. Bár a teszt FIV-antitesteket nem mutatott ki, a FIV genetikai anyagának jelenlétét azonban igen. Sőt, „in situ hibridizációs eljárásban 10, FIV-DNS-re pozitív, szeronegatív macska közül négy esetében konkanavalin-A-val stimulált PBMC- (perifériás vér mononukleáris sejtjeit tartalmazó) kultúrákban FIV-RNS transzkriptumokat mutattak ki. Négy specifikus kórokozóktól mentes (SPF) macskából három perifériás vérének mononukleáris sejtjeiben FIV-nukleinsavak voltak kimutathatók, miután ezek a macskák a FIV-genomra pozitív, szeronegatív donoroktól kaptak vér- és csontvelő-transzfúziót. Ennek a jelenségnek a természetes előfordulására utal az, hogy öt olyan FIV-szeronegatív macska közül háromnál, amelyek évekig éltek egy háztartásban a FIV-vel természetes úton megfertőződött macskákkal, szintén a FIV-DNS nyomait találták. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a FIV-fertőzött, szeropozitív macskákkal szoros kapcsolatban élő macskákban megjelenhetnek FIV-nukleinsavak anélkül, hogy a szérumban kimutathatók lennének az antitestek, vagy a betegség kifejlődne” [Dandekar]. Éppilyen különös, hogy az antitestekre negatív macskák ugyan a krónikus fertőzés esetén jellemzően csökkent számú CD4+ és CD8+ T-sejtek abszolút mennyisége, százaléka és aránya (a retrovírus-fertőzéseknél alkalmazott referenciarendszer) tekintetében sokkal jobb pontszámot szereztek, a FIV-DNS-re negatív, szeronegatív macskákhoz képest a pontszámuk rosszabb volt.

E zavaros eredmények magyarázatára három lehetőség kínálkozik: 1. a szerokonverzió (és az antitesttermelés) ugyan késleltetett, de meghatározatlan idő elteltével megtörténhet; 2. a FIV-genom hibásan replikálódott, ami miatt nem alakult ki klinikailag szignifikáns lefolyású betegség, illetve a replikáció nem váltott ki immunválaszt; 3. a fertőzésre adott erős helyi immunválasz azt eredményezte, hogy a vírusgenom olyan alacsony szinten maradt a sejtekben, amely nem volt elég az antitesttermelés beindításához. Mivel nem állnak rendelkezésre utánkövetési beszámolók, az 1. lehetőség érvényessége sem nem igazolható, sem nem cáfolható. A 3. lehetőség tekintetében elmondhatjuk, hogy hasonló jelenséget írtak le vertikálisan (azaz az anya által) megfertőződött kölyköknél [O’Neil]. Annál az esetnél szintén nem volt egyértelmű az ilyen „hozott” fertőzés klinikai jelentősége (ha volt egyáltalán).

Ennél egyértelműbbnek tűnik, hogy a fertőző nyál, széklet vagy vizelet lenyeléséből fakadó, viszonylag kis mennyiségű FIV-vírusnak való hétköznapi kitettség révén a vírus bejuthat a macska sejtjeibe. Amint azt már említettük, számos változó – pl. az átadás módja (különösen ha nyálkahártyán keresztül történik), a vírus mennyisége, a vírustörzs jellege – játszhat szerepet annak meghatározásában, hogy fennáll-e produktív fertőzés, és a szervezet ténylegesen termel-e antitesteket.

6. Következtetések

Az elmúlt években az állatorvosi szervezetek által a FIV-pozitív macskák többmacskás háztartásban való tartásával kapcsolatban kiadott irányelvek ütköztek a témában elhangzó más, némileg eltérő véleményekkel. Az American Association of Feline Practitioners (Amerikai Macskagyógyászok Szövetsége, AAFP) a következő álláspontot fogalmazta meg:

Általánosságban elmondható, hogy a stabil társas kapcsolatokkal rendelkező macskákat magukban foglaló háztartásokban, ahol a lakótársak nem harcolnak egymással, csekély a FIV-fertőzés elkapásának esélye, azonban egy adott háztartásban magas arányú FIV-átadásról számoltak be, holott a megfigyelések szerint az itt élő macskák nem verekedtek (Addie et al., 2000). Következésképpen a FIV-átadás lehetőségének kiküszöbölése érdekében ajánlott a fertőzött és a nem fertőzött macskák elkülönítése. Ha elkülönítésre nincs mód, az agresszív területvédő viselkedés kockázatának csökkentése érdekében nem javasolt új macskát vinni a háztartásba. [Levy]

A Macskabetegségek elleni Európai Tanácsadó Testület (European Advisory Board on Cat Diseases, ABCD) egy kicsit árnyaltabb nézetet fogadott el:

Számos tényező befolyásolhatja azt, hogy milyen kockázata van a FIV átadásának egy adott háztartásban élő macskák között… A FIV főleg harapás és verekedés útján terjed, és amennyiben a stabil társas kapcsolatoknak köszönhetően a háztartás macskái nem verekednek, várhatóan a FIV-et sem fogják átadni egymásnak. FIV-fertőzött macskákat is magukban foglaló háztartások utánkövetési vizsgálataiban azt találták, hogy néhány macska idővel megfertőződött; de voltak olyan háztartások is, amelyekben évek elteltével sem került sor a vírus átadására. Tanácsos a háztartás összes macskáját ivartalanítani, és különösen fontos az, hogy ne kerüljön új macska a háztartásba, mivel ez verekedéshez és ebből következően vírusátadáshoz vezethet még olyan macskák között is, amelyek hosszú ideje békésen élnek együtt. [ABCD]

Úgy tűnik, az ezen álláspontok közötti hangsúlybeli különbség kevésbé a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékoknak, mint inkább annak tudható be, milyen jelentőséget tulajdonítanak ezeknek. Az nem világos, hogy az ABCD irányelveiben hivatkozott „utánkövetési vizsgálatok” pontosan mit takarnak: a meglévő vizsgálatokban rögzített eseményekre való rákérdezést (személyes megkeresés útján) a vizsgálatok végpontját követően? A tekintélyes tanácsadó testület a saját tagjainak és azok szakmai ismerőseinek klinikai tapasztalataira támaszkodik? Természetesen számos olyan magánszemély és állatvédő szervezet van, akiknél/amelyeknél állításuk szerint nem fordult elő hétköznapi vírusátadás. Emellett rendelkezésre állnak eseti, egyéni beszámolók olyan emberektől is, akik úgy gondolják, előfordultak ilyen vírusátadások. Egyes esetekben nehéz kizárni a fertőzés átadásának egyéb lehetséges útjait, de a benyomásunk az, hogy ezen állításoknak legalább egy része pontos. Ráadásul a meglévő tudományos irodalom is arra utal, hogy van alapja annak a feltételezésnek, miszerint előfordul ilyen vírusátadás.

Aki FIV-pozitív macskát szeretne egy vagy több FIV-negatív macskát is magában foglaló háztartásba integrálni, ezt annak tudatában kell tennie, hogy a vírus átadásának van bizonyos kockázata. Ez a kockázat részben olyan tényezőktől is függhet, amelyeket a gazda feltehetőleg nem ismer – ilyen a FIV-pozitív macska vérében lévő konkrét vírusmennyiség, a vírustörzs és így tovább. A kockázat mértékét egy adott esetben – vagy általánosan – nagyon nehéz pontosan kiszámítani. Többnyire valószínűleg alacsony a kockázat. Mindazonáltal azoknak, akik „kevert” háztartás fenntartását fontolgatják, nagyon odafigyelve kell ezt megvalósítaniuk.

Eredeti cikk: http://www.fivtherapy.com/fiv_casualtransmission.htm?i=3
Hivatkozások

Addie DD, Dennis JM, Toth S, Callahan JJ, Reid S, Jarrett O. Long-term impact on a closed household of pet cats of natural infection with feline coronavirus, feline leukaemia virus and feline immunodeficiency virus. Veterinary Record (2000) 146, 419–424.
Aidsmap.com/cms1321278.aspx. Survival outside the body
Burkhard MJ and Dean GA. Transmission and Immunopathogenesis of FIV in Cats as a Model for HIV. Current HIV Research, 2003, 1, 15–29.
Burkhard MJ, Mathiason CK, O’Halloran K, Hoover EA. Kinetics of early FIV infection in cats exposed via the vaginal versus intravenous route. AIDS Res Hum Retroviruses. 2002 Feb 10;18(3):217–26.
Crutcher JM, Lamm SH, Hall TA.. Procedures to protect health-care workers from HIV infection: category I (health-care) workers. Am Ind Hyg Assoc J. 1991 Feb;52(2):A100–3.
Dandekar S, Beebe AM, Barlough J, Phillips T, Elder J, Torten M, and Pedersen N. Detection of Feline Immunodeficiency Virus (FIV) Nucleic Acids in FIV-Seronegative Cats. Journal of Virology 66.7 (July, 1992), 4044–4049.
European Advisory Board on Cat Diseases. ABCD Guidelines on Feline Immunodeficiency Virus, 2008
Hopper, CD, Sparkes, AH, Gruffydd-Jones TJ, Crispin SM, Muir P, Harbour DA & Stokes CR. Clinical and laboratory findings in cats infected with feline immunodeficiency virus. Veterinary Record (1989) 125, 341–346.
Hosie MJ, Sparkes A. & Hopper C. Feline immunodeficiency virus. In Practice (1989b) 11, 87–95.
Hosie MJ, Robertson C. & Jarrett 0. Prevalence of feline leukaemia virus and antibodies to feline immunodeficiency virus in cats in the United Kingdom. Veterinary Record (1989a) 128, 293–297.
Levy J, Crawford C, Hartmann K, Hofmann-Lehmann R, Little S, Sundahl E, Thayer V. 2008 American Association of Feline Practitioners’ feline retrovirus management guidelines. Journal of Feline Medicine and Surgery (2008) 10, 300e316.
Litster A. Transmission of feline immunodeficiency virus (FIV) among cohabiting cats in two cat rescue shelters. Vet J. 2014 Mar 31.
Obert LA, Hoover EA. Early Pathogenesis of Transmucosal Feline Immunodeficiency Virus Infection (2002). J. Virol. 76: 6311–6322.
O’Neil LL, Burkhard MJ, Obert LA, Hoover EA. Regression of Feline Immunodeficiency Virus Infection. AIDS Research and Human Retroviruses 13.8 (1997), 713–19.
Pedersen NC, Ho EW, Brown, ML & Yamamoto, JK. Isolation of a T-lymphotropic virus from domestic cats with an immunodeficiency-like syndrome. Science (1987) 235, 790–793.
Sellon RK, Jordan HL, Kennedy-Stoskopf S, Tompkins MB, Tompkins WA. Feline Immunodeficiency Virus Can Be Experimentally Transmitted via Milk during Acute Maternal Infection. (1994). J. Virol. 68: 3380–3385.
Shelton GH, Grant CK, Cotter SM, Gardner MB, Hardy Jr. WD & DiGiacomo RF. Feline immunodeficiency virus and feline leukemia virus infections and their relationships to lymphoid malignancies in cats: a retrospective study (1968-1988). Journal of Acquired Immune Deficiency Syndromes (1990) 3, 623–630.
Shelton GH, Waltier RM, Connor SC & Grant CK. Prevalence of feline immunodeficiency virus and feline leukaemia virus infections in pet cats. Journal of the American Animal Hospital Association (1989) 25, 7–12.
Sowadsky R, M.S.P.H. Kissing and HIV: An Update. http://www.thebody.com/content/art2287.html
Sparger EE, Luciw PA, Elder JH, Yamamoto, JK, Lowenstein LJ & Pedersen NC. Feline immunodeficiency virus is a lentivirus associated with an AIDS-like disease in cats. AIDS (1989) 3 (Suppl 1) S43–49.
Thompson SC et al. Blood-borne viruses and their survival in the environment: is public concern about community needlestick exposures justified? Aust N Z J Public Health. 27.6 (2003):602–7
Tsoukas CM, Hadjis T, Shuster J, Theberge L, Feorino P, O’Shaughnessy M. Lack of transmission of HIV through human bites and scratches. J Acquir Immune Defic Syndr. 1988;1(5):505–7.
Vet.cornell.edu/fhc/brochures/fiv.html Feline Immunodeficiency Virus
Webb PA, Happ CM, Maupin GO, Johnson BJ, Ou CY, Monath TP. Potential for insect transmission of HIV: experimental exposure of Cimex hemipterus and Toxorhynchites amboinensis to human immunodeficiency virus. J. Infect. Dis. 160 (1989) , 970–977
Yamamoto JK, Sparger E, Ho EW, Andersen PR, O’Connor TP, Mandell CP, Lowenstein L, Munn R. & Pedersen NC. Pathogenesis of experimentally induced feline immunodeficiency virus infection in cats. American Journal of Veterinary Research (1988) 49, 1246–1258.

Fordította: Huszár Orsolya